Az öltöny közismert meghatározása: azonos anyagból készült együttes öltözék. A legtöbb öltöny két részből: nadrágból és zakóból áll, a ma ritkábban használt – de nagyon elegáns – háromrészes öltöny mellénnyel egészül ki.
Kialakulása a 17. századi Angliában kezdődött. A 19. század első felében készült öltönyökön már a mai alakja ismerhető fel. Napjaink viseletétől elsősorban a hosszított kivitel különböztette meg. Az öltöny – lépést tartva az életmód változásával – a 20. századra már lerövidült. Az olasz öltöny a második világháború után kezdett az angollal egyenrangú alternatívaként megjelenni a piacon.
Magyarországon a férfidivat sokáig alkalmazkodott a nyugati – elsősorban a londoni, a párizsi és a bécsi – mintákhoz, ez a hagyomány azonban a 20. század közepétől eltűnt. Nemcsak az öltözködési stílus változott meg a szocializmus idején, hanem a társasági viselkedésminták, szokások is átalakultak. A korábbi szabályok többé nem számítottak, az elegáns megjelenésű, úri modorú férfi imázsa már nem számított követendő mintának. Azt az életérzést, amely régebben az öltözködésben is megnyilvánult, mégsem sikerült végleg megsemmisíteni. A 80-as években sorra nyíltak meg a színvonalas divatházak, s a hazai igények újból a nemzetközi irányzatokkal kerültek összhangba.
Az öltönydivatra persze nem jellemzők a szélsőséges újítások, ennek a viseletnek megvannak a maga autentikus formái. Az igazán jó szabók az egyéni igényeket ezekhez a szabásformákhoz tudják hozzáadni. A legtöbb vásárló a kész öltönyök között is megtalálja a személyiségéhez leginkább illő darabot, új öltöny készíttetésekor pedig a gyártó számtalan egyéni szempontot vehet figyelembe. A megrendelő szabadon választhat az anyagok közül, belevarrathatja a monogramját, megválaszthatja a gombok helyét, a zsebek méretét stb.
Az öltöny ma már kényelmes viselet, mindenki rátalálhat a leghozzáillőbbre. Bizonyos alkalmakkor mindig is szinte kötelező volt a használata, napjainkban pedig egyre több munkahelyen elvárás, hogy a férfiak öltönyben jelenjenek meg.